+36-30/973-10-63 info@holikeva.hu

” Osztályunkkal miközben szerveztük a szalagavató ünnepségünket, tánctanár nélkül maradtunk. Ekkor találtunk rá Évire, akiről sok jót hallottunk, ezért bíztunk benne, hogy az ünnepség előtt pár héttel még meg tud menteni minket és tud kezdeni valamit egy félkész keringő koreográfiával, illetve egy modern tánccal, amit teljesen rábíztunk.
Így is történt, Évi 3-4 hét alatt izgalmas és látványos koreográfiákat tanított be nekünk, amikhez a zenéket kívánságaink szerint vágta össze egyetlen hétvége alatt. Imádtuk a tánc órákat, mert kivétel nélkül mindegyiken nagyon jó hangulat alakult ki, így nehéz is volt a búcsú a végén, hiszen Évi hétköznapjaink fontos szereplőjévé vált.”

Áron az egyik Székesfehérvári Gimnáziumból